| A 18 éves barbadosi lány egyik pillanatról a másikra hódította meg a világot, ezért úgy gondoltuk, alaposan utánanézünk, miben rejlik sikerének titka.
1. "Az S.O.S. című dalhoz készült klipet pont a 18. születésnapomon forgattuk!"
2. "Összehoztak már Chris Brownnal és Sean Paullal. Chris jóval fiatalabb nálam, tehát szóba sem jöhetne, mert én inkább az idősebb pasikat szeretem. Sean pedig egyszerűen csak jó arc, jelenleg is együtt dolgozunk, de semmi nincs köztünk!"
3. "Imádom a szájfényt, és azt hiszem, egy kicsit már függő is vagyok, hiszen nonstop fénylenek az ajkaim :)"
4. "Az az egyik mániám, hogy minden lefekvés előtt vitamintablettát veszek be. Lehet, hogy már pszichés a dolog, mert ha egyszer kimarad, nem is bírok jól aludni! De szerintem este kell pótolni a vitaminszükségletünket!"
5. "Ha nem sikerül énekesnőként karriert építenem, akkor most az egyetemen ülnék és pszichológiát hallgatnék. Ez volt ugyanis a kettes számú tervem!"
6. "Tiniként utáltam magasnak lenni. Már 14 éves koromra 173 centisre nőttem, és az összes pasi alacsonyabb volt nálam. Mára viszont hozzászoktam, sőt örülök, hogy viszonylag magas vagyok, bár most is van hátránya: nehezen találok háttértáncosokat."
7. "Soha nem éltünk nagy lábon, ezért az első fizumat ruhákra és egy Prada napszemcsire költöttem. Nagyon furcsa volt olyan üzletekben olyan darabokat vásárolni, amelyekről korábban csak álmodoztam."
8. "Bevallom, Hello Kitty-rajongó vagyok. Mivel a világ számtalan országában megfordulok, különféle csecsebecsékhez jutok hozzá a cicás mintával, és azt vettem észre, hogy az üzletek kínálata országonként változik!"
9. "Mióta ismert lettem, mindenki barátkozni szeretne velem. Én viszont elég óvatos vagyok, ezért továbbra is kizárólag a régi barátaimban bízom meg igazán. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok nyitott új kapcsolatra.."
10. "Nagy példaképem Beyoncé. Szerintem egy rendkívül kedves, okos és tehetséges lány. Remélem, én is olyan sikeres leszek, mint ő, és a zenei karrier mellett színésznőként is lehetőséget kapok a bizonyításra!" | |