|
1988 február 20-án született Robin Rihanna Fenty néven Barbadoson. Ám 2005 elején született meg Barbadoson az igazi sztár. Addig ugyanis ott a legismertebb sztár Sean Paul volt. De a 17 éves Rihannának erős érzéssel teli, fantáziadús hangja megtetszett az embereknek.
De térjünk csak vissza Rihanna gyermekkorához, amelyből igazán kevés jutott neki, s az sem volt felhőtlen. "Az apám drogfüggő volt és 9 éves voltam amikor a szüleim elváltak. Két öcsémmel nem volt egyszerű gyerekkorunk, de-korunknál fogva- nem is nagyon értettük, hogy mi zajlik körülöttünk. Annyit vettünk le, hogy amikor apa rágxújtott, berohant a fürdőbe és órákig nem jött ki. Anya pedig folyamatosan zokogott és üvöltözött vele. Amikor apa fürdőbeli eltűnésie egyre gyakoribbá váltak, és már maga is belátta, hogy drogfüggő, akkor a szüleim beadták a válókeresetet. Anyám éjjel-nappal dolgozott, hogy tudjon nekünk enni adni, így nekem-mint a család második legidősebb tagjának-ki kellett vennem a részemet öcséim neveléséből. Két kicsi sráccal pedig csak úgy tudtam elérni valamit, ha határozott voltam."-nyilatkozta Rihanna, mikor arról kérdezték, miért ilyen meglehetősen határozott. "A szüleim elváltak, apám rehabilitációra vonult, és sikerült lejönnie a drogról. De nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Az anyukám pedig becsületesen felnevelt minket és mi hárman tutira megtanultuk, hogy kitartással és rengeteg munkával mindne gödörből ki lehet mászni..."
Nem is csoda ezek után, hogy Jay-Z felajánlott egy szerződést saját lemezkiadó cégével, a DefJam Records-szal. A 17 éves leányzó élete innentől kezdve teljesen megváltozott. "Emlékszem, hogy a hallban voltam és egyszer csak megláttam Jay-Z-t. Úristen, gondoltam magamban, hiszen azelőtt még soha nem találkoztam egy igazi sztárral sem." Rihanna eleinte nem akarta aláírni a szerződést, de addig könyörögtek neki, míg végül alá nem írta azt. "Már reggel ...:30-kor ott voltunk, és én is boldogan írtam alá a szerződést." Emlékszik vissza Rihanna apukája.
2005-ben Rihanna még ellátogatott Barbados egyik iskolájába, mert szeretett volna találkozni a vele egykorú tinikkel. Igazából addig még fel sem fogta, hogy mennyire jó hangja van és szerencsés, amíg New York-ba nem került és ott felfigyelt rá Evan Rogers.
Evan és társa, Carl Sturken, olyan művészek pályáját indították el, mint Christina Aguilera, Ruben Studdard és Kelly Clarkson. Evan barátja volt a fiatal dívának. Ezek után ő intézte a szerződést New Yorkban.
Rihanna, Evan és Carl elkészített közel egy tucat dalt. Együtt találták meg Rihanna R&B stílusát. "A zeném leginkább karribbi zene R&B-vel keverve. De ezen kívül balladai számok is találhatóak az albumomon."
"Ha nem találkozom volna Edvannal és Carllal akkor még most is csak álmodoznék erről az egészről. Ezért is vagyok nagyon hálás mindenkinek." Hamarosan be is indult Rihanna karrierje.
2005-ben megjelent debütáló albuma, a Music of the Sun. Erről az első dal a Pon de Replay volt, ami hatalmas sikert aratott mind a rádiók, mind a TVadük és természetesen a közönség, valamint a kritikusok körében. Turnézott szerte a világban. Erről az albumról még kijött az If it's lovin' that you want c. szám is, amely már nem lett akkora siker.
2006-ban újabb, második lemeze jelent meg az ifjú tehetségnek. "Annyi dal jött össze ismét, így hát gondoltam, minek várni egy újabb lemezzel,adjuk ki most." -nyilatkozta Rihanna. Az 'A girl like me' lemez ismét nagyon sikeres lett. Az 'S.O.S., az 'Unfaithful' és a 'We ride' c. számok lettek kislemezek az albumról.Az S.O.S.-t és az Unfaithful-t, mely talán inkább egy balladai szerelmes dal, a hűságről és a fájdalomről mely a megcsalással jár, mint r&b sláger, unásig játszották a TVadók és a rádiók, a rajongók angy örömére. Rihanna stílusa érezhetően változott az első album megjelenése óta.
2007 az újabb fordulópont éve lett. Kedvencünk stílust váltott, külsőleg is, zeneileg is, úgy, hogy senki, stylistok sem szólhattak bele. Rihanna levágatta hosszú, barna haját és befestette feketére. Erről a stylistok is csak később értesültek, Rihanna nem engedett beleszólást a kinézetébe, maga választotta ki, hogy mit akar. A zenéje pedig sokkal ütősebb lett, kicsit a rock hatásait éreztetve. Június 5-én jelent meg 'Good Girl Gone Bad' című, harmadik nagylemeze. A cím is bűvös jelentéssel bír: A jó kislányból rossz lett. Bár Rihanan azt nyilatkozta, jobban örült volna, ha egy Good girl gone wild című album került volna a boltok polcára, hiszen ő nem lett rossz, csak a sjaát újtát járja és inkább csak egy kicsit vad. Persze azért nem kell megijedni, nem vadult be teljesen, csak stílust váltott. Idén ő lett a Covergirl reklámarca is és új albumával sorra döntögeti a slágerlistákat. Második kislemeze a Shut up and drive még alig jelent meg de máris hatalmas siker. A dal különlegesen sokat visel a rockos hatásokból.
| |